2008-11-05

Kedvenc leves

Ez egy régi kép régi recept
(forrás:kiskegyed konyhája)
Ez a leves férjem nagy kedvence.Csináltam már füstöletlen csülökkel is,de úgy nem az igazi.

Bugonyaleves csülökkel

Hozzávalók 4 személyre:
· 30 dkg füstölt csülök
· 10 dkg sárgarépa

· 60 dkg burgonya
· 1 fej vöröshagyma
· 1 gerezd
fokhagyma
· 3 evő kanál olaj
· 2 dkg liszt
· 1 evő kanál apróra vágott snidling
Előkészítés: A csülköt alaposan megmossuk, és annyi tiszta vízben feltesszük főni, amennyi épp ellepi. Amikor a hús majdnem puhára főtt, leszűrjük, a levet megőrizzük, és a csülköt hagyjuk kihűlni. Közben a répát, a burgonyát megtisztítjuk, és felaprítjuk. A hagymát, fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk illetve összezúzzuk. Elkészítés: 1. Felforrósítjuk az olajat, megfuttatjuk benne a hagymát. Rátesszük a burgonyát és a répát, majd gyakori kevergetés mellett rövid ideig pirítjuk. megszórjuk liszttel, beletesszük a fokhagymát, jól elkeverjük, és amikor már habzik a liszt, beleöntünk 1 liter főző levet. Ha kell, sózzuk. A levest kíméletesen főzzük 20 percig. Közben kisebb darabokra vágjuk a csülköt, és 20 perc után a levesbe keverjük. Még 10 percig főzzük. Tálalás előtt megszórjuk snidlinggel

Nincsenek megjegyzések: