2008-12-02

Káposzta füstölt hússal és kolbásszal

Káposzta nekem


Azért nekem,mert ez megint csak egy olyan étel amit csak én szeretek.A férjem azt mondja a káposzta nyersen jó.
Káposzta
650 g savanyú káposztát egy kicsit kinyomkodtam a levétől.Tálba raktam,rá 50 g árpakását, kockázott füstölt húst és 130 g füstölt kolbászt.Ìzesitettem sóval,borssal pirospaprika porral,125 ml paradicsom lével,3 kis csili paprikával.
Amikor a hús és a káposzta megfőtt lisztből és zsírból (házi)rántást készítettem rá.Még egyszer át forraltam és kész.
Még melegen megettem belőle 2 tányérral.Nem akarom magam dicsérni,de nagyon ízletes lett:kicsit savanykás,csipös és füstös ízű.

2008-12-01

A rántott felvágott

A kirántott felvágott


Ez az az étel amit anyukám mindig csinált amikor gyerek voltam.Na jó igazában az rántott párizsi volt.Én pedig már el is felejtettem,de most egy könyv borítóján megláttam és elöntöttek az emlékek.A finom rántott párizsi,a grizpogácsa (ami nagyon sürü tejbegríz karika alakúra kiszaggatva, tojásba mártva kisütve,majd cukros kakaóba mártva)ami miatt még a sóska főzeléket is hajlandó voltam megenni.
Bár anyukám nem igazán szeretett sütni,(még mostanság se) süteményt,de azért mégis csak meg tette a kedvünkért.
De hogy a rántott felvágotthoz visszatérjek,(ami a végén kiderült hogy rántott karalábé volt a képen) Megcsináltam vacsira,plusz a kimaradt felvert tojást összekevertem a maradék prézlivel(nem szabad,hogy túl kemény legyen a massza inkább olyan mint a grizgaluské és ezt is megsütöttem)(szét kell lapogatni,hogy úgy nézzen ki mint egy szelet rántott hús).

Nem bántam meg,hogy megcsináltam,mert nagyon jól esett.Mintha újra gyerek lettem volna:-)

Szakácskönyveim

Szakácskönyveim gyűjteménye





Bár én nem kaptam kör kérdést de azért mesélnék a könyv mániámról.Jelenleg 59 Magyar és 64 Német szakácskönyvem van,ehhez jönnek a recept dobozok(kb 6)Recept újság ami van Német és kedves anyósom jóvoltából az egyre nagyobb Vídék Ìze recept újság gyűjtemény amit tavaly névnapomra előfizetett és amikor teheti kiküldi
Kedvencem nincs,mert mindegyikben van valami jó valami érdekes.De ha kategorizálhatnám így tenném:

1-es helyen:azok amikben képek vannak,mert bár az általam elkészített étel soha nem néz ki úgy mint a képen,de mégis látom,hogy ha elég ügyes leszek egyszer majd az enyém is így fog kinézni.
2-es helyen:azok állnának amikben bár nincs kép,de hagyomány örzö,vagy nagymamás receptek szerepelnek benne
3-as helyen: mind az a könyv amiben nincs kép,nem nagymamás,de csak nem is hagyomány örzö.Mert ezekben a könyvekben is mindig találhatunk valami újat,érdekeset és ha nem lesz olyan szép az étel vagy sütemény nem mérgelődöm,hogy mi a fr....-ért nem lett olyan mint a képen.
Tudom irtó sok könyvem van,és van amit esetleg csak 1-szer veszek elő egy évben,de szeretem minden könyvemet és nem bántam meg,hogy megvettem őket.Alig várom,hogy végre haza mehessek és újabb jó és érdekes Magyar szakácskönyvvel térhessek vissza. Addig is itt boldogítom magam a Német könyvekkel amit ha meglátok a boltban és megtetszik majd nem tudok ellenállni olyan nagyon kér,hogy vigyél haza légyszi légyszi.És végül is miért ne talán majd egyszer gyermekeim is hasznát veszik ennek a sok össze gyűjtött könyvnek.